Szobafestés alkalmával gyakran előfordul, hogy a festendő falfelület hibákat (lyukat, repedést) tartalmaz. Ezeknek a hibáknak a kijavítását nevezzük glettelésnek. Sokan szívesen vállalkoznak arra, hogy lakásfelújításkor a legtöbb munkát saját kezűleg végezzék el. A glettelés a festésnél nagyobb szakértelmet igénylő munka, de az ügyesebb kezűek ezt a munkafolyamatot is könnyen elsajátíthatják.
Glettelés fajtái
Alapglettelés
Repedések, lyukak, kisebb mélyedések kijavítása. Ez a módszer önmagában nem alkalmas a végleges felületképzésre.
Normál glettelés
Az alapgletteléssel javított felületek között fokozatmentes átmenetet biztosít és csiszolás után elfogadhatóan sima felületet ad. Ez a felület már alkalmas matt festékek és strukturált tapéták felvitelére, valamint hidegburkolásra.
Speciális glettelés
A glettelt felület csiszolása után egy újabb teljes felületet érintő besimítás következik. Így tökéletesen sima felületet kapunk, amely már megfelelő alapot biztosít a strukturálatlan festéshez is.
Felmérés és az anyag kiválasztása
Első lépésben fel kell mérnünk a javítandó felület minőségét. Ha csupán néhány vékony repedést és kisebb lyukat kell eltüntetnünk, akkor kevés felületkiegyenlítő gipszre, valamint egy spaklira lesz szükségünk. Ha viszont a falon leváló festék, esetleg laza vakolatréteg van, valamint a kisebb egyenetlenségeket is szeretnénk kijavítani, akkor nagyobb fába vágtuk a fejszénket. Ehhez a munkához már többféle anyagra és speciális szerszámokra is szükségünk lesz. Nagyobb vödör, az anyag bekeveréséhez, spakli, glettelővas valamint vakolatfelhordó kanál és egy szivacsos simító.
A vakolt falak hibáinak kijavításához általában elegendő egy nagy szilárdságú, ún. glettelőgipsz használata. Nagyobb vakolat hibák és nyers tégla, beton illetve vakolatlan felületek esetén célszerű előrekevert, gipsz alapú szárazhabarcsot használni. Ez az anyag a glettelőgipsszel ellentétben 10 mm-nél vastagabb rétegben is felhasználható.
Alapozás
A megmunkálandó felületről a laza, porózus részeket, port, szennyeződést, és az egyéb filmképző anyagokat, festékrétegeket távolítsuk el. Az erősen nedvszívó aljzatokat, valamint a betonfelületeket alapozóval kezeljük elő. Ez nem csak a glett illetve vakolat megtapadását segíti elő, hanem megakadályozza az anyag repedezését.A glett felhordása előtt minden esetben nedvesítsük be a javítandó felületet.
A glettanyag bekeverése
A bekeverést mindig a vízzel kezdjük, majd a vízhez adjuk fokozatosan hozzá a használni kívánt glettanyagot. A sűrítést addig végezzük, míg a bekevert anyag állaga olyan sűrűségű nem lesz, hogy a lefordított szerszámról éppen nem esik le. Így az anyag könnyen kenhető lesz. Ügyeljünk arra, hogy csak annyi glettet keverjünk be, amennyit 1 óra alatt el tudunk dolgozni. Ugyanis kb. ennyi idő után kezd el megszilárdulni.
A glettelés
A munkát mindig a nagyobb lyukak, repedések javításával kezdjük. A málló részeket célszerű teljesen eltávolítani, ill. a repedéseket kis mértékben mélyíteni, így könnyebb teljesen kitölteni a glettanyaggal. A masszát spaklival tömködjük a benedvesített és megszikkadt lyukakba és repedésekbe, majd ezt követően simítsuk a fal síkjába. Miután az anyag megkötött, elkezdhetjük a teljes falfelület glettelését, valamint az eddigi javítások elsimítását..
A nagyobb felületek javítását úgy végezzük, hogy a bekevert glettanyagot spaklival kenjük fel bőségesen egy nagyobb glettvasra, majd a szerszámot 20-30 fokos szögben tartva, a széle felé húzva töltsük ki a mélyedéseket. A felesleges anyagot a glettvasról és a javított felületről is húzzuk le.
Ha a teljes falfelületet szeretnénk átglettelni, akkor is mindig az alapgletteléssel kezdjünk, majd a glettvassal alulró felfelé haladva vigyük fel az anyagot. A sarkok gletteléséhez használjuk a speciálisan erre kialakított külső és belső saroksimítót. Mindig csak annyi glettet vigyünk a felületre, amennyit a száradási idő alatt el tudunk dolgozni. Ez kb. 60 perc. A felesleges anyagot egy hosszú lehúzó léccel (kartecsnivel) egyengessük el. Amint a felszín meghúzott, töröljük át a felületet egy nedves szivaccsal, majd kis idő múlva simítólappal simítsuk át. Ha jól dolgozunk, akkor ezzel a művelettel olyan felületet kapunk, amit már nem kell csiszolni.
Csiszolás
Elképzelhető, hogy a kezelt felületen maradnak némi egyenetlenségek, esetleg kisebb glett-sorja. Ezek eltüntetésének legjobb módja a felület csiszolása, amivel tökéletesen sima felületet kaphatunk. Erre a munkafolyamatra használjunk minél finomabb csiszolóvásznat és kézi csiszolót, melyre a vászon könnyedén rögzíthető. Ügyeljünk arra, hogy a csiszolóvásznat egyenletesen nyomva használjuk úgy, hogy a lehető legnagyobb felületen feküdjön fel a csiszolandó felületre.
Ha elkészültünk, egy tökéletesen sima felülettel lettünk gazdagabbak, melyre már bátran festhetünk bármilyen festékkel, ill. felragaszthatjuk a legvékonyabb tapétát is.